Ballagás
Üljetek
vigyázzállásban!, sziszegte az Erzsébet néni nekünk, és innen tudtam, hogy
ideges, mert máskor egész értelmes dolgokat szokott mondani. Kicsit nyomta a
hasam a harisnya meg a szoknya dereka, a törpe tűsarkúm meg, amiért Apu nagyon
haragudott, mert az nem kislányoknak való, feltörte a lábam. A legjobban
viszont az bosszantott, hogy a lányoknak kellett az első két sorban ülni, és a
fiúknak mögöttünk. Ennek több hátránya is volt. Az első, hogy így nem láthattam
a Felner Pistit, aki két sorral mögöttem ült, a második meg az volt, hogy a
Girnyó nem ülhetett mellém, így egész végig a hátamon éreztem, hogy bámul. Egy
ideig reménykedtem benne, hogy talán a Felner Pisti bámul és nem a Girnyó, de
aztán be kellett látnom, hogy mégis csak a Girnyóval járok, és nem a Felner
Pistivel, úgyhogy a Girnyó valószínűleg már csak kötelességtudatból is bámult.
De azt mondják, hogy az esküvő az élet legtökéletesebb és legboldogabb napja,
mi viszont ballagtunk, úgyhogy nem kellett, hogy tökéletes legyen. Az
igazgatónő tíz percig beszélt valamiről, pontosan tíz percig nagyjából, mert
hárommal mellettem ült az Eszter a bőrszíjas karórájában, és arról próbáltam
lelesni az időt. Néha tényleg kéne hordanom a szemüvegemet, mert úgy láttam is
volna a mutatókat.
Az igazgatónő
után az Erzsébet néni is felszólalt, felolvasta, hogy előtted a küzdés, előtted
a pálya, az erőtlen csügged, az erős megállja, meg hogy a szívéhez nőttünk négy
év alatt, meg ilyesmiket, de én végig azon gondolkoztam, hogy ha hazamegyünk,
mit fogok kapni ballagási ajándéknak. Az Anna bátyja megkapta a nagypapája
zsebóráját, amit a nagymamája reszkető kézzel és sírva adott át neki, hogy most
már igazi férfi és milyen büszke rá. Az Anna röhögve mesélte, hogy a bátyja
nagyon megköszönte és utána titokban őrjöngött, hogy ő inkább pénzt kért volna
egy új mobilra, erre kap egy zsebórát, amivel még jól ki is röhögik. Aztán azzal
játszottam, hogy becsuktam a szemem és néztem, hogy milyen színes formákat
látok a csukott szememben, nagyon érdekes, főleg, ha az ember a napba néz.
Aztán az Erzsébet néni befejezte a szövegét, az Anna megesküdött volna, hogy
kicsit könnyes volt a szeme, de én nem láttam semmit, csak a színes foltokat,
mert sokáig bámultam a napba.
Minek akarsz te
a Kölcsey-be menni? Apu nem akarta, hogy a messzebb lévő sulit válasszam,
szerinte a Petőfi Gimi is pont olyan jó, és nem kell hozzá fél órát
villamosozni. Anyuval azért beírtuk első helyre a Kölcseyt, és nem is kellett
nagyon izgulni, tudtuk, hogy fel fognak venni. Tudtam, hogy a Felner Pistit is
fel fogják venni. Anna a Petőfibe jelentkezett, mert ott volt drámatagozat is,
és Anna kitalálta, hogy színésznő lesz. Én támogattam, mert egyrészt szebb
nálam, úgyhogy jobb is, ha nem egy suliba járunk, másrészt pont olyan szexin
cigizik, mint a Ketrin Zetadzsonsz abban a börtönös filmben. És nem felejtettem
el neki, hogy lefapinázott. A Girnyónak elmagyaráztam, hogy nem muszáj neki is a Kölcseyt választani, de
rájött, hogy nagyon érdekli a biológia, és végül őt is felvették. A beszédek
után még körbementünk az udvaron a virágokkal, kaptunk egy emléklapot, hogy ide
jártunk, Anyu sírt, Apu meg nagyon meghatódottan köszörülte a torkát.
Hazamentünk,
ettünk, kaptam egy arany láncot egy szívecske medállal, ami nagyon menő, mert
az Eszternek is szívecske medálja volt, láttam a tornaórán, mikor fejen állt.
Mikor már a kávét itták, Anyu elmesélte, hogy a Felner Aranka elmesélte, hogy
ez a Pisti teljesen megvadult, és mindenáron a Petőfibe akart menni. Felvették
a Kölcsey-be, ami azért mégiscsak jobb iskola, erre nem átjelentkezett a
Petőfibe? Azt mondja az anyja, színész akar lenni, na most szóljatok hozzá.
Csak az jutott eszembe, hogy a Kölcsey-ben biosz-kémia tagozatra jelentkeztem,
mert a Felner Pisti mindig orvosnak készült.
Este számot
vetettem az életemmel. Túléltem az áltit. Van egy barátom, még ha csak a Girnyó
is. Ez is valami. Ahogy viszont lenéztem a ragtapaszos lábamra, rájöttem, hogy
rossz döntést hoztam, és hogy Apunak volt igaza. Utálom a magassarkút.
