A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Girnyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Girnyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 26., kedd

Tamási Rebeka: FelNőni - Girnyó meg a többiek 8.

Nem mutatom meg

Nem mutatom meg, ez fiús dolog, mondta a Girnyó, és becsukta előttem az újságot. Nagy becsben tartotta, az ágymatraca alatt, ahol régen az autós matricáit, meg most a fényképemet tartotta. Megbocsátottam neki, hogy elverte őt a Totó, elvégre mégiscsak járnom kellett valakivel, úgyhogy mikor felhívott, kimentem vele a Fő térre, ettünk egy béke-fagyit, és újra jártunk.

Add már ide, te idióta, mondtam neki egyre mérgesebben, mert ha az embernek barátja van, mármint olyan barátja, akkor ott nincsenek fiús meg lányos dolgok, de a Girnyó nem adta az újságot, sőt az ágyára feküdt, és azt mondta, hogy nagyon szereti a tékvandót, mert levezeti a fölösleges energiáit. Azt nyilván nem mondhatta, hogy megerősödött tőle, mert hát ugye mégiscsak laposra verte őt a Totó, még ha két hónapja történt is. Nem is tudtam, hogy ennyi energiád van, vágtam a fejéhez, és duzzogva szedtem elő a matekot, mert úgy szoktuk, hogy néha együtt tanulunk. De a Girnyó csak feküdt tovább az ágyán, és a plafonnak magyarázta, hogy tulajdonképpen én mikor akarok neki lefeküdni. Annyit már tudtam, hogy az emberek le szoktak feküdni egymással, meg az Anna el is magyarázta elég részletesen, de hogy a lány lefekszik a fiúnak, ez új volt. Azt mondta, hogy az elején fájt, meg hogy a barátjának nem valami nagy, de egészen belejöttek már. Még a barátja előtt egyszer vettünk az Annával egy Cosmopolitant, azt hittük, oda sem adják nekünk az üzletben, de odaadták simán, és abban nagyon sok érdekességet tudtunk meg a szexről. Például, hogy ki lehet mondani, hogy szex, nem csak úgy, hogy az, meg nemi élet. Képek is voltak benne, de nem jutottunk sokkal előbbre, mert el sem tudtuk képzelni, hogy mi jó lehet abban, hogyha egy liftben csinálják, és közben a nőnek bilincs van a kezén. Anyut nem mertem megkérdezni, hogy a bilincs, az mindig együtt jár-e a szexszel, de gyanítottam, hogy nem.  Szóval nem voltam tájékozatlan a témában, de hogy a szexnek köze lehet a Girnyóhoz meg hozzám, az eszembe se jutott. Úgyhogy mondtam a Girnyónak, hogy hagyjon békén, ő meg felült az ágyon. De meg akarlak dugni, magyarázta, én meg szerettem volna valahol messze lenni, mondjuk a párizsi Disneylandben, és megkérdezni Pocahontast, hogy neki mondott-e ilyet a John Smith, és hiába csuktam be a szemem, mikor kinyitottam, még mindig a Girnyó szobájában voltam, akinek az anyukája biztosan nem is sejti, hogy milyen egy állatias fia van. Nem nagy ügy, mondta a Girnyó, az osztályban lassan már mi csak maradunk, ami tök ciki, és mindenki tudja, hogy már a Felner Pistinek is megvolt az Eszter. Határozottan tudtam, hogy a Felner Pistinek nem lehetett meg az Eszter, mert az Eszter még csak beszélni sem volt hajlandó soha semmiről, aminek közel lehetett a szexhez, még a menstruációját is titkolta, pedig a tornaórán mindig tudtuk, hogy kinek van meg éppen. A Felner Pisti meg nem olyan állatias, mint a Totó meg a Girnyó, akik meg akarnak dugni engem. Szánalmas vagy, mondtam a Girnyónak, és hazamentem. Miközben egyedül szenvedtem az egyenletekkel, arról ábrándoztam, hogy bárcsak inkább a Felner Pisti akarna tőlem valamit. Gyertyák égnének a szobájában, és egy nagy baldachinos ágyon feküdnénk. Megcsókolna, megsimogatná az arcom, és a fülembe súgná, hogy szeretlek, szerelmeskedni akarok veled. Lehet, hogy azt is hozzátenné, hogy édesem, de ebben nem voltam biztos. 

Szerintem a melleimmel kezdődött az egész. Merthogy lettek. Fogalmam sincs, hogy a fiúknak mi a vonzó egy mellben, szerintem már eleve teljesen idióta ez az elnevezés, másrészt meg mi egy mell? Egy zsírpárna a mellkasunkon. Vagyis kettő, tanultuk a felvilágosítós órán. Amíg kislány voltam, aranyos cicim volt, mint egy kismacskának, nem is volt vele semmi gond. De aztán rámnőttek ezek a mellek, és minden elromlott. Mert vegyük például a tornaórákat: két kis dinnye himbálózik előttem futás közben, persze, hogy ezekre figyelek, és nem arra, hogy már mindenki lehagyott, ami azt jelenti, hogy megint én leszek az utolsó az egész évfolyamból. Anyu szerint nem kell aggódni, ez természetes, és vettünk csinos melltartókat, de szerintem az már régen rossz, ha valaminek tartót kell venni. Anna szerint nem vészesek a melleim, sőt egész jók, mert ez bejön a fiúknak. A Girnyónak is bejöhetett, mert már a sulibulin bámulta őket. Mondtam az Annának, hogy engem nem érdekel, mi jön be a fiúknak, de hogy a Girnyó többet nem teheti rájuk a kezét, az biztos. A sulibulin ráhagytam a Girnyóra, hogy tánc közben megsimogassa a fenekemet, ezen meg úgy felbátorodott, hogy a múltkor a patakparton még a melleimet is megfogdosta. Anna csak idiótán mosolygott, és azt mondta, hogy akkor már közeledünk a pillanathoz. A pillanatról nekem három gondolat ugrott be. Az első, hogy biztosan nem a Girnyóval akarom átélni. A második, hogy Apu kitagadna a családból, ha megtudná. A harmadik meg az, hogy előtte, meg utána nőgyógyászhoz kéne mennem, gyógyszerért meg vizsgálatokra, hogy minden rendben van-e velem, nem vagyok-e terhes meg nemi beteg, mert Anyu még régen azt mondta, hogy ezek a dolgok együtt járnak a szexszel, mármint az orvos, meg a betegség, meg a terhesség. Úgyhogy mondtam az Annának, hogy én még ráérek lefeküdni a Girnyóval, meg akárkivel is, kell a francnak a szex, ha ilyen bonyolult. Anna azt mondta, hogy ilyet csak egy fapina mond, úgyhogy jól otthagytam a fenébe.

A szüleim nagyon örültek, hogy járni kezdtem valakivel, mert ez az én koromban már természetes. Anyu szerint igazán jóképű fiatalember lett a Girnyóból, és mivel ő is emlékezett rá, hogy a Girnyó az oviban folyton turkált az orrában, kijelentette, hogy biztosan kinőtte ezt a rossz szokását. Szerintem Anyu kicsit fel akart dobni, mikor látta, mennyire kivagyok attól, hogy Anna fapinának nevezett, ezért mondott hülyeségeket, mert hogy a Girnyó sem az orrpiszkálást nem nőtte ki, sem jóképű fiatalember nem lett belőle, az száz százalék.

2021. január 14., csütörtök

Tamási Rebeka: FelNőni - Girnyó meg a többiek 6.

Fortuna

Ne legyél már hülye, mondta nekem az Anna, honnan akarsz ólmot szerezni, ilyen idióta ötleteid is csak neked lehetnek. Mondtam, hogy majd csórok apu garázsából, mert ott aztán minden van, csavarok meg anyák, meg szögek meg fémforgács, autógumi, biciklipumpa, meg valahol a padlásfeljáró kulcsa, régi mappák, tele nevekkel, és akkor még a saturól nem is beszéltem, meg a törött tükörről, meg arról a nagy hajóládáról, ami a nagypapáé volt, csak hozzánk került a halálakor, és már nem is emlékszünk rá, hogy mi van benne, és hogy melyik kulcs nyitja. Az tuti, mondtam magabiztosan az Annának, hogy apunak van.

Sietnünk kellett, mert nyakunkon volt a szilveszter, és mindenáron jósolni akartunk. Anna tudni akarta, hogy az Attila visszaszeret-e belé, én meg hogy mikor fogja a Felner Pisti észrevenni, hogy szerelmes belém. Nem a Girnyóval szilveszterezel, kérdezte az Anna, mikor beavattam a titkos tervembe, mert ő mindig akadékoskodik. Eszem ágában sem volt egy ilyen jó lehetőséget a Girnyó miatt elpasszolni. Csak kicsit volt savanyú a pattanásos arca, mikor mondtam, hogy mi az Annával csajos estét tartunk, és különben is ő a legjobb barátnőm, és az ilyet meg kell becsülni, mert sráccal sokkal járhatok, de legjobb barátnője csak egy van az embernek. Végül a Girnyó is belátta, mégis csak jobban teszi, ha elmegy berúgni a srácokkal.

Gondosan kivágtam a Bravo magazin cikkét a szilveszteri jóslásokról, és nekiálltunk mindent előkészíteni az Annával. Eszembe jutott, hogy talán megkérdezhetném a Nagyit, hogy tud-e valami jó taktikát, elvégre már elég öreg, hogy tudjon ilyeneket, és a cikkben azt írták, hogy ötven éve a falvakban még éltek ezek a jóslási módszerek. De aztán rájöttem, hogy az én nagyanyám ötven éve is Pesten élt, és valószínűleg gőze sem volt az ólomöntésről meg a fekete macska szőrének mindenféle felhasználási módjairól.

Apu garázsával az a baj, hogy pont olyan, mint apu: rendetlen, úgyhogy hiába turkáltam órákig a különböző polcokon meg fiókokban ólom után kutatva, néhány érdekes alakú fémforgácson meg egy régi aranybarna képkereten kívül semmi érdekeset nem találtam. Akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hogy néz ki az ólom, ettől meg nem találtam meg hamarabb.

Harmincadikán bevallottam az Annának, hogy még sincs ólmunk, és hogy nem is lesz, mert aput nem akartam megkérdezni, úgyis csak elmondta volna, hogy kislányok ne akarjanak fiúkról jósolni, és az különben is babona, mi meg olyanban nem hiszünk, hagyjuk inkább az egészet, és gondoljunk arra, hogy majd ha itt lesz az ideje, milyen boldog feleségek leszünk. Mondtam neked, hogy nem fog menni, kesergett az Anna, most mi lesz az Attilával, és dühösen fújta a füstöt a könyvtár mögött. Nem mertem kérni tőle egy szálat, ha már így elszúrtam neki az Attilát, úgyhogy csak a mohát kapargattam a falról, tanultuk, hogy pionír, mondjuk nem ezért kapargattam, hanem mert jólesett. Anna hirtelen mozdulattal elnyomta a cigijét, és megrángatta a karom. Van az a gombócos is, tudod, hogy megfőzni meg minden, kiáltott fel, majd elmesélte, hogy valahol olvasott egy másik jóslásról, amihez gombócot kell főzni, cetlit rejteni bele, és aztán…itt elakadt, de mondta, hogy majd menet közben rájövünk, ha Fortuna is úgy akarja. Úgyhogy megbeszéltük az Annával, hogy szilveszterkor, amikor anyuék a kabarét nézik a tévében, titokban megfőzzük a gombócokat, és amelyik előbb feljön a víz tetejére, az rejti majd a jövőnket. 


 

Alig bírtam aludni, olyan izgatott voltam, végre megtudom, hogy mikor fog észrevenni a Felner Pisti, egészen beleéltem magam, mi lesz, ha mondjuk már rögtön a szünet után? Mert három hét karácsonyi szünet után egészen másként fogok visszatérni a suliba, mert felveszem majd az új csizmámat, aminek kicsi sarka van, és apu szerint nem kislányoknak való, meg az új pólómat, amin csillogós betűkkel van felírva, hogy „LOVE”, és annak biztos működnie kell. Reméltem, hogy az Eszter csak könyveket kapott karácsonyra, mert hiába vannak új könyvei, ha nem villoghat velük az osztályban. Végül ott tartottam az álmodozásban, hogy a Felner Pisti szóhoz sem jut a döbbenettől, és elhív randizni, de hogy hova és hogy mit válaszoltam, azt nem tudom, mert elaludtam.

Másnap délelőtt átkuncsorogtam magam az Annáékhoz, aminek anyu nem örült, minek vagytok így összenőve, nekem mikor fogsz segíteni a főzésben, kérdezte bosszúsan, de végül átengedett. Nem mondhattam el neki, hogy a gombócokat meg a cetliket akarjuk előre legyártani az Annáéknál, hogy nálunk csak kifőzni kelljen. Véletlenül leejtettem a lisztes zacskót és fél konyhát fehérbe borítottam, az Anna meg visítva szedte ki a forró krumplikat a vízből, de végül összehoztuk a gombócokat. A cetlikre gondosan felírtuk, hogy „P” és „A”, a biztonság kedvéért Anna semmilyen másik kezdőbetűt nem írt fel, csak az Attiláét, és gondoltam, ez egy jó módszer, úgyhogy én is csak a Pisti P-jét írtam fel. Annyira drukkoltunk a jóslásért, hogy még a konyhában is rendet tettünk magunk után, hátha ez valami pluszpontnak számít, és Anna nagyon titokzatosan mondta, hogy akkor nyolckor találkozunk.

Nagyon készültem erre a jóslásra, és be akartam magam biztosítani a jövő évre, ezért előástam az egyetlen piros bugyim, mert azt hallottam, aki szilveszterkor piros bugyiban van, következő évben biztosan megkapja a szerelmét. Igaz, kicsit szűk volt, mert tíz éves koromban kaptam, és eprek meg virágok vannak rárajzolva, de gondoltam, hogy az eper csak nem hátráltatja a szerelmet. Nyolckor Anna átjött, hangosan beköszönt anyuéknak a nappaliba, és a hátizsákjából előszedte a gombócokat. Egyenként tettük bele mindet a fazékba, és vártuk, hogy mi lesz. Azt hittem, sosem fog felforrni a víz, és meredten bámultuk Annával a fazék alján ázó gombócokat. Ha nem jó az állaga a tésztának, szétnyílik, belemegy a víz, elázik a cetli, és sosem tudjuk meg, hogy mi lesz a sorsunk. Aztán egyre több apró ezüstös buborék jelent meg a fazék alján, és végül elkezdett forrni a víz. Még a lélegzetünket is visszafojtottuk. Mikor feljött az első gombóc Annával versenyezve próbáltuk kihalászni, végül én kaparintottam meg, és óvatosan felvágtam. Ez az!!! Köszönöm, Istenem…izé Fortuna! kiáltottam, és vigyorogva mutattam Annának a tésztás cetlit, amin egy nagy piros P díszelgett. A következő félévben tehát tuti összejövünk a Felner Pistivel, végre észrevesz engem, lehet, hogy bizonyítványosztáskor még a kezemet is megkéri, hogy bebiztosítson magának a nyárra, és én igent fogok mondani! Anna csalódottan bámulta a cetlimet, és gonoszul odaszúrta: honnan tudod, hogy a P a Pistit jelenti? Nem értettem, hogy ezen mit nem lehet érteni, de mire leesett, Anna már gúnyosan mosolyogva ette a következő gombócot. Akkor ugrott be, hogy a Girnyót igazából Petinek hívják.

2021. január 11., hétfő

Tamási Rebeka: FelNőni - Girnyó meg a többiek 5.

Félfülű

A fülemet a Füstös doktornő szúrta ki. Nyolc éves koromig benne voltak a kis arany karikák a fülemben, aztán kaptam két kis követ. A hegyilevegős Szintinek viszont három lyuk volt a fülében, a balban kettő és a jobban egy. A fiúk nagyon menőnek találták, úgyhogy arra gondoltam, ha nekem is három fülbevalóm lenne, lehet, hogy a Felner Pisti lecserélné az Esztert miattam. Az Eszternek egyáltalán nincs is fülbevalója. Pénteken suli után megkérdeztem a Szintit, hogy miért van három fülbevalója, és hogy hogyan csinálta. Azért van, mert menő csaj vagyok, magyarázta, egyébként meg van a barátnőm, a Matekos Juci, együtt járunk korrepetálásra, ő csinálta, ért hozzá, mert az anyja nővér. Kiszúrta, aztán kész. Rögtön irigy lettem a Szintire, akinek ilyen menő barátai vannak, mert nekem csak a Girnyó jutott, hogy segítsen a matekban, őt meg mégse kérhetem meg, hogy szúrja át a fülem. Különben se nővér az anyja.

Végül addig nyaggattam a Szintit, hogy vigyen el a barátnőjéhez, hogy egy doboz hegyilevegőért cserébe elkísért a Matekos Jucihoz. A Juci egy nagyon kedves lány volt, hosszú szőke hajjal és feketére kihúzott macskaszemekkel. Nálunk a hetedikben ilyet még nem lehetett, hogy macskaszemek, úgyhogy egészen le voltam nyűgözve a Jucitól. Na, hol a fülbevaló, kérdezte, én meg előszedtem a pénztárcámból a kis fehér köves fülbevalómat, aminek már régen elhagytam a párját. Üljél le, mondta a Juci, a Szinti meg csak eregette mellettünk a hegyilevegőt. Csak addig voltam bátor, amíg meg nem láttam, ahogy a Juci egy gyertya fölé tart egy tűt. Azzal fogod átszúrni, kérdeztem, de a Juci nem válaszolt, csak bámult a lángba a macskaszemeivel. Eszembe jutott, hogy mi lesz, ha elfertőződik a seb, és a végén le kell vágni a fülemet. A háborús katonáknak is azért vágták le a lábát, tanultuk töriből. Betojtál, mi, hulla sápadt vagy, mért végig a Szinti, és tudtam, hogy ha most visítva elszaladok, ahogy szeretnék, akkor örök életemre megszégyenülök. Csak régen cigiztem, ennyi, jelentettem ki, és reméltem, hogy nem remeg a hangom. A Matekos Juci közben adott egy jégkockát, hogy tegyem a fülemre, mert akkor majd kevésbé fog fájni a szúrás. Aztán odaült mellém, a fülem egyik oldalához egy szelet almát tett, a másikba meg beleszúrta a tűt. Nem is a szúrás fájt, hanem, hogy forró volt a tű.

 
Hoppá, mondta a Juci, erre meg odajött a Szinti is. Milyen fura füled van már, nem megy át a tű, és akkor már nem szúrta, hanem lassan forgatta és nyomta át a tűt. Összeszorított szájjal ültem és sirattam a jövőmet, amiben félfülűként fogom tengetni az életemet. Azzal vigasztaltam magam, hogy a Girnyónak akkor is jó leszek barátnőnek, ha csak fél fülem van, és amikor már tényleg nagyon fájt, arra gondoltam, hogy a Felner Pisti úgyse szeretett soha, és hogy ilyen szempontból lényegtelen a füleim száma. A Juci végül kihúzta a tűt, és elkezdte beszúrni a fülbevalót, aminek vastagabb szára volt, mint a tűnek, úgyhogy csak az tartott vissza a bőgéstől, hogy nemsokára én is menő leszek a három lyukú fülemmel, már ha nem esik le magától.

Mire végeztünk, egyáltalán nem éreztem a fülem, szolidaritásból a másik is lezsibbadt, de azért rámosolyogtam a Matekos Jucira és mondtam, hogy tök szuper, hogy nővér az anyja, mert az enyém csak könyvelő, meg hogy milyen klasszul kilyukasztotta a fülem. Semmiség, ha akarod, az orrodat is megcsinálom, mondta, és én nagyon bólogattam, de tudtam, hogy fél füllel még tudok élni, de orr nélkül nem. Na, nem volt vészes, ugye, mondta a Szinti, és a számba dugott egy hegyilevegőt, megérdemled. Miközben vártuk a buszt és cigiztünk, a Szinti elmondta, hogy a Juci neki kétszer próbálta meg kiszúrni a fülét, de először nem sikerült, másodszor meg tiszta seb lett a lyuk, és benőtt. Végül, érted, egy plázában csináltattam meg egy rakás pénzért, nevetett a Szinti, és én is nevettem. Biztonsági okokból viszont két hétig kiengedve hordtam a hajam, hogy eltakarjam a lyukat vagy a fülem helyét, ha leesne, de azért a lyuk is megmaradt, meg a fülem is.    

 


 

Benesóczky László: Látlelet a paradicsomból

Kis csoportunkat hatéves fennállása alkalmából Isten éltesse sokáig! A versem közlése előtt egy szemelvényt is hoznék ide Adorno Derűs-e a ...