Bódy Bence: Égő kék takaró

Bódy Bence: Titok

gyere ide, hadd súgjak a füledbe titkot,
olyan titkot, ami nem az enyém, mégis tudom,
olyan titkot, aminek a gazdái halottak, s én is
az leszek egyszer. ezt a titkot majd te is a fülébe
súgod valakinek, rebegő, vagy büszkén nyíló szájak
fogják továbbadni. gyere ide hozzám, emléket adok,
ami nem az enyém, nem a tiéd, mégis mindkettőnké.
birtokodban lesznek a képek, a hangok, a szavak, amiket
én mástól hallottam, más hangon mondta, más szavakkal.
te az én hangomon fogod megjegyezni, az én szavaimmal,
de a jövendő őrző már a tiéddel fogja tudni. titkot súgok,
ne menj el, homályba vesző, poros, dohos titkot, ami álmatlan
éjszakákon eszedbe jut, ami felhős szerelmekkor kiránt,ami
ostoba viszályok közt menedék. titkot mondok neked, igaz
mesét, olyat, aminek a szereplői már meghaltak, s itt tapodsz
rajtuk, mert ha lenézel, ezalatt a halom alatt, vagy amott a
kövek közt, ott pihennek csontjaik, te pedig állsz fölöttük
tudatlanul, s csak sejteni tudod, hogy nem terméketlen talajon
lépdelsz, hanem őseid porán. gyere ide hozzám, mert nekem is
meg kell halnom, mint mindenkinek, s ha én elmegyek, neked
kell majd tudnod, amit én tudtam, a te szád fogja elrebegni, vagy
büszkén kimondani, a te szavaidtól lesz élő és valós, a te hangod lesz
majd, amin a mesét megjegyzik. hallgass ide, mert most elmondom,
ki vagy!