szembetalálkozó utakban megáll a test.
keresztbe. éjközépen jár a hold, ezüstös
anya. szél süvít át, lelket, testet cibál, tép,
borzolt hajú fák között lépkedő egyszeri.
vér csepeg a kézre, ruhára, orrán hömpölyög:
kiserkent a lelke. téli hóban, ropogó hóban,
hold alatt, föld felett, szembejönni, akár a holtak,
élők vagyunk, mi élünk. életet élnek a testek,
megfeszülnek a tapintható világgal egymásnak.
megtapintani. homlokra csöppent víz. nem hó,
nem eső. útlevél. gólyalábakon táncol egy árny
messzi házak magas tetején. felrepülni a fák koronájáig,
felülni a szelekre, mert szembejönnek a holtak,
s nem lehet előlük kitérni. az utak megfordulnak,
víz hull alá, s a hidegben tépdes a szél. anya süt le,
mosolygós holdunk. rügyecskékben a lüktető fájdalom.
megszűnnek padlók, falak, tapintott dolgok, szél marad,
milyen erélyes, milyen hideg, milyen gondoskodó.
érzékeny, sírni mégsem tud, nevetni sem, csak suttogni,
üvölteni, hogy lefújja a gólyalábas árnyat a tetőről,
megtapintja, elfújja a cseppeket, testeket, lelkeket,
utakat, homlokokat, csontokat. nincs ott tapintás, ahonnét
jön. nincs ott félelem, ahonnét üvölt. onnan ered minden,
s oda tér vissza. csöndből vagyunk, csöndbe tartunk.
beszél a száj. keresztutakon áll. ki vagy? állandóság.
mondd, ki beszél? én beszélek.
