Ballagás
Üljetek vigyázzállásban!, sziszegte az Erzsébet néni nekünk, és innen tudtam, hogy ideges, mert máskor egész értelmes dolgokat szokott mondani. Kicsit nyomta a hasam a harisnya meg a szoknya dereka, a törpe tűsarkúm meg, amiért Apu nagyon haragudott, mert az nem kislányoknak való, feltörte a lábam. A legjobban viszont az bosszantott, hogy a lányoknak kellett az első két sorban ülni, és a fiúknak mögöttünk. Ennek több hátránya is volt. Az első, hogy így nem láthattam a Felner Pistit, aki két sorral mögöttem ült, a második meg az volt, hogy a Girnyó nem ülhetett mellém, így egész végig a hátamon éreztem, hogy bámul. Egy ideig reménykedtem benne, hogy talán a Felner Pisti bámul és nem a Girnyó, de aztán be kellett látnom, hogy mégis csak a Girnyóval járok, és nem a Felner Pistivel, úgyhogy a Girnyó valószínűleg már csak kötelességtudatból is bámult. De azt mondják, hogy az esküvő az élet legtökéletesebb és legboldogabb napja, mi viszont ballagtunk, úgyhogy nem kellett, hogy tökéletes legyen. Az igazgatónő tíz percig beszélt valamiről, pontosan tíz percig nagyjából, mert hárommal mellettem ült az Eszter a bőrszíjas karórájában, és arról próbáltam lelesni az időt. Néha tényleg kéne hordanom a szemüvegemet, mert úgy láttam is volna a mutatókat.
Az igazgatónő után az Erzsébet néni is felszólalt, felolvasta, hogy előtted a küzdés, előtted a pálya, az erőtlen csügged, az erős megállja, meg hogy a szívéhez nőttünk négy év alatt, meg ilyesmiket, de én végig azon gondolkoztam, hogy ha hazamegyünk, mit fogok kapni ballagási ajándéknak. Az Anna bátyja megkapta a nagypapája zsebóráját, amit a nagymamája reszkető kézzel és sírva adott át neki, hogy most már igazi férfi és milyen büszke rá. Az Anna röhögve mesélte, hogy a bátyja nagyon megköszönte és utána titokban őrjöngött, hogy ő inkább pénzt kért volna egy új mobilra, erre kap egy zsebórát, amivel még jól ki is röhögik. Aztán azzal játszottam, hogy becsuktam a szemem és néztem, hogy milyen színes formákat látok a csukott szememben, nagyon érdekes, főleg, ha az ember a napba néz. Aztán az Erzsébet néni befejezte a szövegét, az Anna megesküdött volna, hogy kicsit könnyes volt a szeme, de én nem láttam semmit, csak a színes foltokat, mert sokáig bámultam a napba.
Minek akarsz te a Kölcsey-be menni? Apu nem akarta, hogy a messzebb lévő sulit válasszam, szerinte a Petőfi Gimi is pont olyan jó, és nem kell hozzá fél órát villamosozni. Anyuval azért beírtuk első helyre a Kölcseyt, és nem is kellett nagyon izgulni, tudtuk, hogy fel fognak venni. Tudtam, hogy a Felner Pistit is fel fogják venni. Anna a Petőfibe jelentkezett, mert ott volt drámatagozat is, és Anna kitalálta, hogy színésznő lesz. Én támogattam, mert egyrészt szebb nálam, úgyhogy jobb is, ha nem egy suliba járunk, másrészt pont olyan szexin cigizik, mint a Ketrin Zetadzsonsz abban a börtönös filmben. És nem felejtettem el neki, hogy lefapinázott. A Girnyónak elmagyaráztam, hogy nem muszáj neki is a Kölcseyt választani, de rájött, hogy nagyon érdekli a biológia, és végül őt is felvették. A beszédek után még körbementünk az udvaron a virágokkal, kaptunk egy emléklapot, hogy ide jártunk, Anyu sírt, Apu meg nagyon meghatódottan köszörülte a torkát.
Hazamentünk, ettünk, kaptam egy arany láncot egy szívecske medállal, ami nagyon menő, mert az Eszternek is szívecske medálja volt, láttam a tornaórán, mikor fejen állt. Mikor már a kávét itták, Anyu elmesélte, hogy a Felner Aranka elmesélte, hogy ez a Pisti teljesen megvadult, és mindenáron a Petőfibe akart menni. Felvették a Kölcsey-be, ami azért mégiscsak jobb iskola, erre nem átjelentkezett a Petőfibe? Azt mondja az anyja, színész akar lenni, na most szóljatok hozzá. Csak az jutott eszembe, hogy a Kölcsey-ben biosz-kémia tagozatra jelentkeztem, mert a Felner Pisti mindig orvosnak készült.
Este számot vetettem az életemmel. Túléltem az áltit. Van egy barátom, még ha csak a Girnyó is. Ez is valami. Ahogy viszont lenéztem a ragtapaszos lábamra, rájöttem, hogy rossz döntést hoztam, és hogy Apunak volt igaza. Utálom a magassarkút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése