zöld színben pompázik a nap alatti rét,
három virág egy gyökérzetből, a fényben
fürdőznek. képzelt asztal körül négyen
három kenyeret esznek. kocsikerék nyikorog,
valahol egy tetőcserép feljajong. lefújják
fedeleink az égi szelek. várnai útról a remény
siet. szemekkel ölelt tájon az átfutó fuvallat,
megröpteti a kémények mögé tűzött álmokat.
sietős kocsin a sebek fájdalma. nem vér az, ami
csorog, könnyek. felsebzett lelkek minden göröngyön
megemelkednek. zöld mezőn a három szár, egy nap
süt le, mégis mindenkinek jut belőle. megfürdünk, mi
szelek üvöltés előtt. törött kenyéren a hangyák. széthordják.
várnai útról a fej még hátratekint, hogy a lemenő naptól
egy halálra-éjre búcsút vegyen. reggel felkel az újjászületés.
római kövek, bolgár romok, várnai úton a múlt kísért.
zöld pamacsokon pihen az álmodó lélek. sírni is a szelek
tanítottak, három virág rád nevet, négyen kenyérrel kínálnak.
hogy messziről jövünk-e? hisz itt vagyunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése