kékbe zártak a harmatnyelvű világok, azt mondják,
csak felállok és kisétálok. lerepül a gép a festményről,
de maradni kell, ha ölnek, akkor is. déltájt sülnek ki a
velős gondolatok, derékba tört küllőkön bukdácsol egy
tükör, és a szekrények azt harsogják, maradjál. bezárnak
és elásnak, mint egy időkapszulát, hogy a bizonytalan
végítéletkor elővegyenek, mint valami újbarbár stafétát.
velem ne. árnyékokkal festik az utcakőre az éhezés és nyomor
jajszavát, s egy kitépett infúzió szaladása rikoltja az egeknek:
maradjál! földet túrni két kezeddel, és előásod anyáid és apáid,
törött kezedben véső, hát lábad törted volna, hogy maradjál!
égnek a reményteli álmok a sarki giroszosnál, felperzseltetett
gyermekkorokban kutatva nézni a megvett salátát. hát most jobb?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése