Csenge felnézett az olvasókönyvéből. A férfi nem hozzá beszélt, hanem a busz egész utazóközönségéhez.
- Igen, igen. Megelégszek én valami öreglánnyal is, csak gazdag legyen. Legalább nyolcvan éves. Szép háza legyen neki, amit rám hagy. A-ja! Rám bizony!
A kislány próbált visszatalálni a Toldihoz. Körülötte néhányan méltatlankodni kezdtek. A férfi folytatta:
- A helyeteket se adjátok át nekem, pedig öreg vagyok én is. Ezért jó nekem az öreg pina is. Ácsoroghatok itt egész nap, a kanyarban meg repülök. Büdös vagyok, mi? Úhú, meg részeg is, a-ja!
- Fogja már be! – kiáltott rá egy zakós öregúr.
A melegben olvadozó ideges anyukák összeszorított szájjal bámultak ki az ablakon, és megmarkolták a babakocsijukat. A tinik zenét hallgattak. A részeg nem hagyta magát:
- Nincs nekem evvel bajom, megérdemlem. Aki részeg, az is marad, a-ja! Fogjam be, fogjam be, minek? Mert nem tetszik, amit mondok? Kinek nem tetszik, amit mondok? – kiáltott fel.
A buszban sértett csend.
- Majd kilenc, tíz emberöltő régiségben – mantrázta magában Csenge. Nem tudta, mi az az emberöltő. Megint felpillantott a könyvből. A részeg férfi egy idős hölgynek magyarázott, aki részvéttel hallgatta.
- Látja hölgyem, le se ültem, hogy magának legyen hely, mert részeg is vagyok meg büdös is, de azért a tisztesség nem halt ki belőlem. Tudja, éppen valami jó kis pinát keresek magamnak. Az lenne a legjobb, ha találnák valami öregasszonyt, júj de szeretném! A-ja! Aztán meghalna, mint annak a rendje, én meg megkapnám a pénzét neki. Magának van pénze?
A nőt olyan váratlanul érte a kérdés, hogy nem volt ideje felháborodni.
- Manapság kinek van? – kérdezett vissza, aztán feleszmélt és sértődötten az újságjába temetkezett.
A férfi beszélgetőpartner híján megint mindenkihez szólt.
-A-ja! Hát már senkinek sincsen pénze? Mi lesz velem? Már öt éve, hogy az utcán élek. A-ja. Maradok, elvagyok, csak gondoltam, megkérdezem mégiscsak. De itt rám se néznek. Jól teszik. Büdös is, részeg is, még beszél is. Na mindegy. Egyszer úgyis meghalunk. A-ja! Az lesz csak a hepiend!
Csenge leszállt a buszról és hazaballagott. A Toldira nem emlékezett. Mikor a vacsoránál elmesélte a hajléktalant, apja nagyon mérges lett.
- Ki kéne irtani ezeket, mint a patkányokat! Ezt hallgassa a gyerek a buszon?
Evés után még átvették együtt a Toldit. Este, a jóéjtpuszi után Csenge megkérdezte az anyját:
- Nem lehet, hogy csak szomorú egyedül?
- Toldi?
- Nem, a részeg bácsi.
Anyja nagyot sóhajtott.
- De, lehet – felelte elgondolkodva. – De attól még nem kéne ilyen csúnyákat mondania.
A kislány nem látta többet a hajléktalant. Az a dallamos A-ja! még sokáig visszhangzott a fejében. Szerette azt képzelni, hogy a férfi tényleg talált valakit, aki szereti. A világért sem kívánta volna neki a hepiendet.
Ez az írás a saját magunknak kitalált Happy End kihívásra íródott.
- A helyeteket se adjátok át nekem, pedig öreg vagyok én is. Ezért jó nekem az öreg pina is. Ácsoroghatok itt egész nap, a kanyarban meg repülök. Büdös vagyok, mi? Úhú, meg részeg is, a-ja!
- Fogja már be! – kiáltott rá egy zakós öregúr.
A melegben olvadozó ideges anyukák összeszorított szájjal bámultak ki az ablakon, és megmarkolták a babakocsijukat. A tinik zenét hallgattak. A részeg nem hagyta magát:
- Nincs nekem evvel bajom, megérdemlem. Aki részeg, az is marad, a-ja! Fogjam be, fogjam be, minek? Mert nem tetszik, amit mondok? Kinek nem tetszik, amit mondok? – kiáltott fel.
A buszban sértett csend.
- Majd kilenc, tíz emberöltő régiségben – mantrázta magában Csenge. Nem tudta, mi az az emberöltő. Megint felpillantott a könyvből. A részeg férfi egy idős hölgynek magyarázott, aki részvéttel hallgatta.
- Látja hölgyem, le se ültem, hogy magának legyen hely, mert részeg is vagyok meg büdös is, de azért a tisztesség nem halt ki belőlem. Tudja, éppen valami jó kis pinát keresek magamnak. Az lenne a legjobb, ha találnák valami öregasszonyt, júj de szeretném! A-ja! Aztán meghalna, mint annak a rendje, én meg megkapnám a pénzét neki. Magának van pénze?
A nőt olyan váratlanul érte a kérdés, hogy nem volt ideje felháborodni.
- Manapság kinek van? – kérdezett vissza, aztán feleszmélt és sértődötten az újságjába temetkezett.
A férfi beszélgetőpartner híján megint mindenkihez szólt.
-A-ja! Hát már senkinek sincsen pénze? Mi lesz velem? Már öt éve, hogy az utcán élek. A-ja. Maradok, elvagyok, csak gondoltam, megkérdezem mégiscsak. De itt rám se néznek. Jól teszik. Büdös is, részeg is, még beszél is. Na mindegy. Egyszer úgyis meghalunk. A-ja! Az lesz csak a hepiend!
Csenge leszállt a buszról és hazaballagott. A Toldira nem emlékezett. Mikor a vacsoránál elmesélte a hajléktalant, apja nagyon mérges lett.
- Ki kéne irtani ezeket, mint a patkányokat! Ezt hallgassa a gyerek a buszon?
Evés után még átvették együtt a Toldit. Este, a jóéjtpuszi után Csenge megkérdezte az anyját:
- Nem lehet, hogy csak szomorú egyedül?
- Toldi?
- Nem, a részeg bácsi.
Anyja nagyot sóhajtott.
- De, lehet – felelte elgondolkodva. – De attól még nem kéne ilyen csúnyákat mondania.
A kislány nem látta többet a hajléktalant. Az a dallamos A-ja! még sokáig visszhangzott a fejében. Szerette azt képzelni, hogy a férfi tényleg talált valakit, aki szereti. A világért sem kívánta volna neki a hepiendet.
Ez az írás a saját magunknak kitalált Happy End kihívásra íródott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése