Bódy Bence: A kocsma hőse

A kocsmaablakhoz tömörülten háromöles férfi csámcsogta hatodik kupa borát, miközben valami felvilágosult, lazán borostált arcú, betűretlen ingű sehonnai az okostelefonját cseszegette az egyik asztalnál. A háromöles kuruc férfiideál eközben gyomorhangon mormolt valami meglepően költői, összefüggéstelen, még a Dózsa-féle parasztlázadás korából fennmaradt kultikus szöveget. A pultnál ízléstelenül kisminkelt tehénalkatú nő unta magát két kapura. Három ember ment el az ajtó előtt. Sose jönnek be, csak elmennek, aztán negyven év múlva meghalnak. A háromöles felkelt és dolmánya szegélyével megtörülte orrát. Eztán a padlóra köpött. A nyikhaj megigazította undorítóan belőtt, zselés haját, és ijedtében összébb húzta magát. A derék ember nem bántotta, hiszen ő maga volt a megtestesült béke. Nagy pocakja békésen rengett, pihe-puha tokája finoman, fújtató módjára járt. A mesebeli királyfi odament a pulthoz.

- Ica mé’ nincs?

- Szabadnapja van.

E költői dialóg után hősünk megcsücsörítette halovány ajkát, aztán belerúgott a pultba. Szeméből a Mohács utáni gyász és düh minden apró fájdalmát ki lehetett olvasni, kezeiből kifutott a vér, a háromöles vitéz ökölbe szorultan toporgott a nő előtt.

- Bocsi, egy latte macchiatot kérek! – nézett föl a fénylapkából a srác.

- Hidegen, vagy melegen?

- Feláras?

- Nem… - vetette oda sértődötten a pultos.

Ekkor csinos, fiatal lány lépett be. Átölelték egymást a poharas kávéhoz szokott, bokáig érő nadrágszáras, modern néprajzi biodíszlettel, csók, puszi, miegymás, meg az elmaradhatatlan affektálás, lévén senki nem tanította meg őket szépen beszélni. Az óriás nagyot düngetett lábával.

- Ica mé’ nincs?

- Inkább kap még egy bort, csak maradjon csöndben... – sóhajtott a pultos.

A két fiatal, szerelmetes pillantásokkal fürkészte két telefon képernyőjét. Kac-kac, cicás kontent. Kac-kac, politikai mém. Kiciri-kacara-kec-kac-kec. Aligha lehetne kétség afelől, hogy emez két emberi teremtmény az est folyamán boldog véget ad a napnak, vagy ahogyan szokás e tájékon napságunkban mondogatni: happy endet. Eközben az óriás épp készült ráülni a kocsma macskájára, de az riadtan elmenekült. A behemót nagyot pödört dús, dohánytól sárga, bortól iszamós bajszán, s finom úrhoz illőn fordult ismét a pultoshoz:

- Ica mikó lesz?

- Holnapután.

- Férfija van! – dobbantott a hegyomlás.

- Mittomén. – vont vállat a nő.

- Szétcsapom! – helyezte lendületesen öklét a pultra.

- Itt nem.

- Széjjel csapom háromfelé!

- Kér még?

- Ingyé?

- Egy csókért. – mosolyodott el a nő.

- Pfúj! Inkább fizetek! – pattant föl az ember.

- Tán nem tetszem?

- Szegeden ilyent égettek 1698-ba’!

- Köcsög!

A nő sértetten nyomtatta a férfi számláját. Amaz erszényében kotorászott és előkeresett egy aranyforintot.

- Nesz’ némber! Ilyen csehóba se mék többet!

Az óriás kidübörgött a kocsmából, eloldozta lova kötőfékjét, felpattant rá, s már nyargalt is a végek felé. Micsoda férfi (!), mentében még elkaszált három matt részeg angolt a Dob utcában. A kocsmapultra támaszkodva pedig ott sírt az a kedves hölgy:

- Micsoda egy szexuális szimbólum! Férfiállat!

Ez az írás a saját magunknak kitalált Happy End kihívásra íródott.