elmentél a taxival, és otthagytál engem
kétséggel a nyelvemen. megláthatom-e
valaha is a napfényt? sötétbe nézni, víznek
morajló tükrébe, s a gőzben elkapni egy arcot,
sosem volt, meredekké torzult homlokán végig
a szántás. megláthatom-e? vagy kard adassék kezembe?
taxid elhagyott, pocsolyák fordított világától környezve,
amik egyre csak azt harsogták: neked is. bábok vagyunk,
elesünk olykor, csetlünk-botlunk, szeretünk, és csalunk,
és beszélünk, és hazudunk. ember. sár? a napot hogyan
is láthatnánk mi meg, ha még a bárányt is megsütjük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése