Tamási Rebeka: Nekünk pont ártasz

A két óarany lufi kárörvendően verte vissza a napfényt. Zsuzsi húzkodta őket maga után. Míg ő izzadtan és mérgesen vonszolta magát a bevásárló utca közepén, a lufik elegánsan libbentek utána. Egy hármas meg egy egyes. Ki volt az a barom, aki kitalálta, hogy így ünnepeljék meg a szülinapját?

Zsuzsi kényszeredetten mosolyodott el a sors fintorán: 13 évesen mit nem adott volna két ilyen lufiért, most meg, amikor semmit se akart, csak a szülinapját elfelejteni, akkor bezzeg a Tamás a hr-től, meg a többiek szépen a csuklójára húzták őket.

- Isten éltessen, még legalább ennyit! – mondta neki a Tamás a hr-től, Zsuzsi meg legszívesebben a képébe nyomta volna a tortát. Még jó, hogy legalább ennyit! Csak nem fog 62 évesen elpatkolni, bassza meg!

A torta finom volt, Réka sütötte, mindenmentes, vegán. Pocsékul nézett ki, de legalább ehető volt. Csokis. A csoki fairtrade, ezt Réka mindenkinek elmondta. Ő nem járul hozzá a kakaóültetvényeken dolgozók kizsákmányolásához.

Zsuzsi pont leszarta a kávéültetvényeken dolgozókat, de a kollégáit is, nem is várt tőlük semmit. Szülinapkor megy a mosolygás, közben meg sutyiban egyezkednek a főnökkel, és remegve várják az előléptetést. Vagy csak kilépnek a cégtől, és félbehagyott projektek, megválaszolatlan e-mailek várják a szerencsétlent, aki a helyükre kerül. De azért a csoki legyen fairtrade.

Az utcán néhányan megmosolyogták, egy fiatal srác rákiabált, hogy „Boldogságosat!”. Mindenki látja, hogy szülinapja van. Az összes hülye, aki szembejön vele az utcán. És azt is látják, hogy már harminc is elmúlt. Zsuzsi azon tűnődött, mennyire látszik rajta, hogy szingli. Remélte, hogy nem nagyon. Hogy a Bencének pont most kellett elhagynia őt.

Ő nem fog repülni, mert az környezetszennyező. És elege van abból, hogy Zsuzsi folyton ruhákat rendel. Miért nem látja, hogy ezzel csak a harmadik világban tengődő kisgyerekek szenvedését növeli? Ez volt az utolsó közös estéjük témája. Zsuzsiból sajnos ennél a kérdésnél kibukott a bölcsész, és egy félsóhajjal, kezét a szívére téve fordult Bencéhez: A szegény kisgyermek panaszai. Bence programozó volt, és a lapot ugyan nem vette, a mondatot magára viszont igen, úgyhogy megsértődött és szakított Zsuzsival.

Zsuzsi először csak röhögött, egy hét múlva dafke rendelt egy csomó ruhát egy noname online üzletből, két hét múlva pedig sírva hívta fel Bencét, hogy ne szórakozzon már, a harmadik világ kisgyerekei szakítják szét őket? Már épp azon voltak, hogy saját kisgyerekeket csináljanak. Bence csak annyit mondott, hogy nem illenek össze, és hogy Zsuzsi ne hívogassa többet.

Erre még itt ez a rohadt szülinap is. Ahelyett, hogy Balin ünnepelne a pasijával, mint minden normális harmincas, az anyjáék lakótelepi kukedlijében fog szülinapozni. Ők legalább szeretik, és mindig megdicsérik az új ruháját.

A bevásárló utca tömve volt.

- Térj meg, Jézus érted halt meg! Jézus szeret! Jézus a megmentőd!

Két hosszúszoknyás lány üvöltözött az utca közepén. Zsuzsi minduntalan beleütközött valakibe. Egyre többen szóltak be neki, mert a lufik persze nem a tömeg fölött lebegtek, ezek ilyen Jézus-szerű lufik voltak, amik a nép közé akartak vegyülni. Zsuzsi érezte, hogy elborul az agya. Nekiállt lehúzkodni a lufikat a csuklójáról, amikor valaki odaszólt neki.

- Ugye nem akarja elengedni a lufikat? Tudja, milyen károsak a környezetre? Ez is hozzájárul a globális felmelegedéshez!   

Zsuzsi egyre jobban szeretett volna hisztériázni. Az idegen folytatta:

- Persze, maguk mind ilyenek! Megvesz valamit, aztán jól eldobja! A hatásával meg nem törődik.

Zsuzsi mérlegelte, hogy hová menekülhetne előle. Nem vitte rá a lélek, hogy a vegán szappanboltba menjen, így, nagy nehezen betuszkolta magát a lufikkal egy dohányboltba. Cigit vett, és remélte, hogy a fazon elment már. Közben nézte az újságok szalagcímeit.

- Pusztul a világ, mi? –kérdezte tőle az eladó. – Minden ég, olvad, kiszárad, kihal. Az emberek meg csak vásárolnak, mint az őrült. Én mondom, nem lesz itt semmi az unokáinknak. Magának van gyereke?

- Nincs.

- Jobb is, ilyen világra szülni. Én is minek szültem az enyéimet. Le se szarják az anyjukat. Tódulnak nyugatra. Amúgy azt mondják, jobb is nem szülni, mert csak annál rosszabb lesz a globális felmelegedés vagy mi.

- Aha.

Zsuzsi remegve gyújtott rá a dohánybolt előtt. Tudta, hogy most csak túlreagálja a dolgokat. Hogy most csak annyi történt, hogy születésnapja van. Aminek eddig minden évben nagyon örült. Máskor is túlélt már egy szakítást. És még csak 31 éves. És lehet, hogy tényleg nem is kéne szülnie. Jobb a bolygónak. Az meg, hogy néhány pesszimista magyarral kevesebb van a világon, még örömmel is töltötte el. Ettől függetlenül viszont pocsékul érezte magát, és fájni kezdett a feje a visszatartott könnyektől.

- Kisasszonyka, adjon már egy szálat, ha kérhetem.

Megint megtalálta valaki. Zsuzsi kihúzott egy szálat a dobozból, és a hajléktalan felé nyújtotta. Most meg azzal tesz jót, ha ad neki, vagy azzal, ha nem? Már várta, hogy valaki beszóljon neki, amiért csak elmélyíti a szegény hajléktalan szenvedéseit, és továbblöki a tüdőrák felé vezető úton. Érezte, ahogy az izzadtság a háta közepéről a feneke felé folyik. Röhej ez az idő. Meg kibírhatatlan. A hajléktalan csak megköszönte a cigit, és továbbállt.

Ekkor egy óriási durranás rázta meg az utcát. Egy nő a földre vetette magát. Zsuzsi annyira elmerült az önsajnálatban, hogy mire összerázkódott az ijedtségtől, már látta, hogy csak az egyes lufi pukkant szét.

- Azt hiszed, vicces vagy? Hülye idióta! – kiabált rá egy fiatal nő.

Zsuzsi nem csinált semmit, csak fogta magát, leült a földre, szépen törökülésben és hangosan kiabálni kezdett:

- Én most leülök ide, és jól meghalok! Hogy ne ártsak senkinek! Sem a harmadik világ szegény kisgyerekeinek, sem a méheknek! Nem tudok minden árva kutyát befogadni, és miattam nincs ivóvíz Afrikában! Mert sokáig zuhanyozom! És repülni se fogok többet, meg autózni se! Tőlem aztán ne nőjön a széndioxid a levegőben! És húst se fogok enni! Még vegánbörit se! Azt is csak kizsákmányolt diákmunkások készítik szarér’-hugyér’, hogy én meg megvegyem kétezerért! És a vegán cuccokhoz meg szóját használnak, és amiatt írtják ki az őserdőt!

- Ez hülye – röhögött össze két tinilány, ahogy elhaladtak Zsuzsi előtt.

- És hiába veszel mindenmentes gyümölcsszeletet, ha pálmaolajjal csinálják, mert a pálmaolaj miatt halnak ki a gorillák! Ezeket mind láttam a tévében! Mert nekem mindent meg kellett néznem, amikor a barom exem hippi lett! És a faszomba az olyan kollégákkal, akik héliumos lufit adnak a szülinapomra! És a faszomba az összes hippi pasival, aki a harmadik világbeli kisgyerekek miatt hagyja el a barátnőjét!

Zsuzsi sírt és nagyon sajnálta magát. Letépte a héliumos lufit a kezéről, elengedte, és csak nézte, ahogy felszáll. Egy fiatal lány, aki színes röptethető kis bizbaszokat árult, röhögve mutogatta a haverjának.

- Nézd már, megint egy ilyen idegösszeroppanásos hülye!

A haverja viszont dühbe gurult, odament Zsuzsihoz.

- Menjél már arrébb összeroppanni, nem kellenek a zsaruk a nyakunkra. Mi a faszért pont itt üvöltözöl?

Erre a lány is észbe kapott:

- Ja, azt mondod, nem akarsz ártani senkinek, mi? Nekünk pont ártasz. Ki nem szarja le a problémáidat? Húzzál már arrébb.

Egy uszkár körbeszaglászta a bőgő Zsuzsit. A póráz másik végén feltűnt egy jólöltözött hetvenes hölgy.

- Jól van, kedvesem? Ne hisztériázzon, az csak a gazdagok kiváltsága. Ugye nem akarja, hogy kijöjjön a rendőrség? Szegény járőrök ebben a melegben! Egyenruhában. Szedje össze magát.  Na gyere, Artúr!

Zsuzsi feltápászkodott.

- Bassza meg a rendőrség.