Azt mondták, hogy volt egy
ilyen csávó Berlinben. Mármint ilyen lufiárus, érted. A kiskölykök odáig voltak
érte, mert szép lufijai voltak, meg mindig beszélgetett egy kicsit velük. A
kiskölykök szeretik, ha beszélgetnek velük. De ebben a csávóban az volt a
legkülönlegesebb, hogy nem látott. Vak volt, na. De teljesen. Mondjuk, ha engem
kérdezel, miért pont egy vak faszival árultatják a lufit, azt nem értem, de a
kebabos Muhammad váltig állította, hogy így volt. Most odamegy a kölyök,
mondja, hogy egy unikornist kér, ő meg végigfogdossa mindet, hogy melyiknek
hegyes az eleje? Érted, és még így is lehet, hogy végül csak az orrszarvút
találta meg, ilyen is csak ezeknek a németeknek juthat eszébe.
Na mindegy, azt mesélték
róla, hogy felvirágoztatta a bizniszt, mert olyan lelkesítő szöveget nyomott a
lufik mellé, hogy még az is vett, akinek esze ágában se volt. A Muhammad miatta
találta ki, hogy a döner macht schöner, mert hogy ettől majd biztos tódulnak a
népek hozzá, de aztán pár német csaj kiakadt, hogy ők már így is szépek és
nincs szükségük a dönerhez hozzá, és hogy ez nem dzsenderfer, úgyhogy végül nem
lett szlogenje neki. De a lufiárus csávó jól csinálta, mert tök píszi volt meg
dzsenderfer, mert csak ilyeneket mondott, hogy színesek és szállnak szabadon a
magasba, mármint a lufik, meg hogy a lufi egy életérzés, és hogy ő még gyerekként,
amikor legalább még valamit látott, mennyire szerette nézni, ahogy a napfény
csillogott a fémes színű lufikon, meg ilyesmik. Lehet, hogy a marketingesek
képezték ki, tudod, élő reklám, érzelmi faktor, meghökkentés, satöbbi.
A gyerekeknek meg állítólag
azt mesélte mindig, hogy egyszer majd eloldja az összes lufiját, és jól elrepül
velük az ég szélére, mert ott akkora ragyogás van, hogy még ő is látná. Na, én
mondjuk ekkor húztam volna el onnan a kölykömet, hát kinek hiányzik, hogy
hülyeségekkel tömjék a gyerek fejét, még kiugrik az ablakon nekem lufistól. De
ezek a nyugati népek, tudod, milyen szentimentálisak, az anyák meg amúgy is,
ugrál a hormonszintjük nekik, úgyhogy könnyes szemmel meghallgatták a vak csávó
szövegelését, vettek egy héliumos lufit, aztán meg hazamentek nagy boldogan,
hogy de jó nekik, amiért nem vakok. Meg hogy ugye van elég pénzük repjegyre, ha
repkedni akarnak, és még csak nem is valami fapados kávédarálóval utaznak,
hanem egy böhöm utasszállítón, ahol ingyenkaja van. Mert ugye a kajáért kábé pont
annyit fizetnek, mint nekünk itt a csomagolásáért, ebből építsek otthon
kastélyt, mi? Bár, ha van agyad, mint a Paveł-nak, mert nem is Pavelnek ejti,
hanem Paveunak, akkor azért megszedheted magad. Az is legalább már egy lakást
összekalapált a reptéri melóból. Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy mi
dolgozunk, a németek meg röhögnek és repkednek a világban. Vagy
hőlégballonoznak ugye.
Tudod, volt ez a vihar
Berlinben, hogy fújt a szél, a hőlégballon meg nem tudott leszállni. Az
utasoknak le kellett feküdni a földre, nehogy kifújja őket a szél. Mondjuk
szerintem elég szívás, hogy felmész, hogy lássál valamit, aztán meg a földön
kell hasalnod, nehogy kiessél, én tuti azért se hasaltam volna le, hát ha már
kifizettem, lássak is valamit a világból, most nem? De mindegy, ezek ugye németek voltak, annak
meg ha azt mondod, hogy feküdj le a földre, mert kirepülsz, akkor lefekszik.
Na, lényeg a lényeg, hogy amikor mégis kikukkantottak egy kicsit az égre,
láttak egy csávót egy rakás héliumos lufival a kezében, ahogy üdvözült
mosollyal himbálózik a levegőben. Aztán már nem látták, mert elfújta a szél,
meg ugye amúgy is le kellett hasalniuk. Utólag persze nem mondták el senkinek,
betudták a halálfélelem okozta stressznek, meg hát úgyis hülyének nézték volna
őket.
Az egyik kölyök
kotyoghatta ki, mert volt ott egy norvég osztály is a légballonon, nem mondom,
jó kis osztálykirándulás, a mieink bezzeg csak gesztenyét gyűjtenek az erdőben.
De hát a gyerekeket úgyse szokták komolyan venni, úgyhogy pont senkit se
érdekelt, hogy kit láttak egyedül repkedni. Akik meg lentről bámultak föl, azok
csak a hőlégballont bámulták, amit meg tudok érteni. Ezek itt szeretik a
drámát. Most ha felnézel az égre és látsz egy ide-oda dülöngélő hőlégballont,
amiből majdnem kiesnek a tisztességes német állampolgárok meg egy csapat norvég
kölyök, kit érdekel egy magányosan repkedő faszi? Én mondjuk tuti inkább őt
néztem volna, de mindig a fejemhez vágják, hogy sose fogom levetkőzni ezt a
kelet-európai mentalitásomat. Nem véletlen, hogy a kebabos Muhammad is az
Anjától hallotta az egészet, aki meg valahogy kiszúrta a levegőben a csávót.
Annak is csak a hülyeségen jár az esze, persze, hogy a héliumos lufikat bámulta
a hőlégballon helyett, mindig ilyen gyerekes volt, azért jár mindig öregebb
német faszikkal, ilyen apakomplexusa van neki.
Lényeg a lényeg, hogy
volt ez a vihar és a vak lufiárus csávót azóta senki se látta. Tudod, mit
mondok? Szerintem rohadtul elért az ég szélére, és most hunyorogva bámulja a
fényeket, mert ugye meg kell szokni a nagy világosságot neki. Aki héliumos
lufikkal repked, el kell, hogy érje a célját.
Ez a novella a Kortárs folyóirat 2016-os páláyzatára íródott, és kapcsolódnia kellett az Index híréhez: „Húsz ember esett foglyul egy turisztikai ballonon, amit az erős szél dobált húsz percig Berlinben”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése