Tamási Rebeka: A rózsaszín elefánt

Lilla nem volt egy egyszerű gyerek. Ezer kérdéssel a fejében, makacsul ismételgetve őket sétált a szülei után és soha nem elégedett meg egy válasszal. Mert válaszoljon anya is, meg apa is. Meg a szomszéd néni is, meg a pénztáros is a boltban. Állt a sor, a pénztáros fáradt mosollyal válaszolgatott, de ezzel csak olajat öntött a tűzre, mert Lilla, ha válaszolnak neki, újabb kérdéssel rukkol elő. Anyja elpirulva húzta ki a boltból. Fárasztó ez a gyerek, gondolta lemondóan.

Lillát annyira szerették a szülei, amennyire egy fárasztó gyereket szeretni lehet. Mindennél jobban. De néha szerették volna, ha a gyerekük megelégszik egy válasszal. Ilyen gyerekük azonban nem volt.

Egyik délután Lilla lelkesen rohant a lakásba.

- Apa, apa, tudod, mi a kedvenc állatom? – kérdezte izgatottan, amíg anyja kipakolta a szatyrokat.

- Na mi? – kérdezte az apja, miközben ment segíteni pakolni.

-A rózsaszín elefánt!

Lilla anyja a férjére nézett majd az égre. A gyerek folytatta:

- Ma a rajzórán jött egy néni, egy igazi festő, és megmutatta a képeit. És az egyiken egy nagy rózsaszín elefánt volt! Olyat miért nem láttunk az állatkertben?

Az apa gondterhelten rogyott le a fotelba. Nyolc éves a gyerek és már most csúfolják az osztálytársai. Mit lehet vele tenni? Taníttassák itthon? Csak azért mert sokat kérdez és a kedvenc állata a rózsaszín elefánt?

- Azért szívem, mert az elefántok nem rózsaszínek, hanem szürkék.

- De a képen rózsaszín volt!

- Az egy festmény volt. Csak kitalálta a festő. Bármit kitalálhatsz és lefesthetsz. Ez a lényege. Ez a művészet, hogy azt csinálsz, amit akarsz. Érted?

Lilla nem értette, így apja tovább magyarázott.

- Ha én most akarok, rajzolok neked a zsírkrétáiddal egy lila zsiráfot. Ott lesz a papíron, de ettől te még tudni fogod, hogy a zsiráfok sárgák, barna foltokkal. Benne van az állatos könyvedben, meg az állatkertben is láttuk, nem?

- De akkor létezik lila zsiráf, különben honnan tudnád lerajzolni? – értetlenkedett Lilla.  – Honnan jutna eszedbe lila zsiráfot rajzolni?

Lilla apja egyre inkább szeretett volna máshol lenni.

- Mert éppen ez volt a fejemben. Lila zsiráf csak a papíron létezik.

- És ha szobrot csinálsz? Egy lila zsiráf-szobrot? Akkor már nem csak a papíron létezik.

- Mindegy, hogy rajz vagy szobor. Lila zsiráf nincs. Ahogy piros zsiráf sincs. Ha akarom, piros zsiráfot rajzolok neked.

- Te csak zsiráfot tudsz, apa?

Az apa elkeseredetten felnevetett.

- Jó, akkor mondjuk kutyát. Csinálok neked egy ötlábú kutyát. Egy szobrot. Létezik olyan?

Lilla gondolkozott.

-Három lábú van… - mondta elbizonytalanodva. Aztán diadalmasan folytatta: - De van öt lábú is, mert te csináltad meg!

- A lényeg kislányom, hogy az elefántok szürkék. Ilyennek lettek teremtve. Ha neked az elefánt a kedvenc állatod, akkor elég csak annyit mondani, hogy az elefánt a kedvenced. A rózsaszín nem kell. Olyan nincs.

- De van.

Lilla egész este le volt törve. A szülei is.

Miután leszedték az asztalt, a szülők bekapcsolták a tévét. Hosszú volt a nap. Bámulták a reklámok közé darabolt filmet. Lilla az íróasztalánál ült és a rózsaszín elefántot próbálta lerajzolni, nem sok sikerrel. Hirtelen az anyja felkiáltott:

- Lilla, gyere ide! Siess!

A kislány kirontott a szobájából, és még időben elkapta az Incredible India reklámjának utolsó másodperceit, ahol egy hatalmas, cikornyás mintákkal telefestett rózsaszín elefánt vonult lassított felvételben.

Az apa büszkén elmosolyodott.

- Na gyere ide, okoska, kapsz egy puszit.